Budapest Külső - Józsefvárosi Református Egyházközség

Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!


Az Egyházközségünk adószáma:
19818094-1-42

Bankszámlaszáma:
KDB-Bank Zrt.
13513203-13202010-00001293

Alapítványunk: Diakóniai Alapítvány

adószáma: 18065891-1-42

Bankszámlaszáma:
KDB-Bank Zrt.
13513203-13202010-00001286

Az alapítványunk közhasznú fokozattal rendelkezik. Adója 1%-val támogathatja.






Március 15-e, Nemzeti Ünnepünk

 

Nagyon tartalmas szép ünnepségen voltunk együtt a mai napon. Minden mozzanata méltó fejhajtásunk volt a szabadsgharc emlékének.
 
70-75-en votlunk. Sokna jöttek a Józsefvárosi ökumenéből, a gyülekezetünket sajnos nem úgy mozgatta meg, ahogy szerettem volna.
 
Az alkalom a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a Nemzeti Dal következett.
 
 
 
Közösen elénekeltük a Kossuth Nótát, majd Murnyák Lászlóné sok szeretettel köszöntött mindenkit.
 
Varga Péter plébános néhány gondolatot szólt a megjelentekhez,
 
Kerékgyártó László történész egy igazán élménydús beszámolót tartott a szabadságharc néhny mozzanatáról (benne a Temesvári csata, a fegyverletétel...).
 
Énekkarunk nagyon szép szolgálattal örvendeztetett meg mindnyájunkat.
 
Hegedűs Zsuzsanna lelkipásztorasszony nagyon szép életképekkel magyarázta meg, hogy mi a lelketlenség, lélektelenség, lelkesség és lélekkel telítettség.
 
Kiss László (Budai Ilona tanítványa) és Fehér Zsuzsanna gitárral énekeltek nép és műdalokat 48-cal, a MAGYAR-sággal kapcsolatosan. Többünknek a könnye is kicsordult.
 
Nagyon lélekemelő volt az ünnepség, melyet a Szózattal, áldás kívánásával zártuk.
 
A konfirmandusaink is nagyon örültek az alkalomnak. Akik nem tudtak eljönni, nagyon sajnálhatják - szerintem.
 
Mindenesetre majd legközelebb: Nemzeti megemlékezésünk lesz Június 4-én, és augusztus 20-án. Közben a gyülekezeti alkalmak (vasárnapok és hétköznapok).

 

 

Asszonykör  

 

Minden hónap 2. keddje az asszonykör találkozójának. Este negyed 6-tól gyülekezetünk, gyorsan elkészítettük a szendvicseket, a teaházhoz előkészültünk, majd kezdődött a megbeszélés. Napirend:

1. Közös feladat, amit elvégezhetnénk az asszonykörön. Ebben a tanévben még 3 alkalommal fogunk ilyen közösségben találkozni. (Minden hónap második keddje, este fél 6-tól van az alkalmunk időpontja, azaz április13, május 11, június 8). Ezeken az alkalmakon az énekeskönyvre és Bibliára készítünk filc anyagból borítót.
 
Ha van valakinek varrógépe, jó lenne, ha el tudná hozni (tudunk benne segíteni).
 
2. Erdélyi napokon akik részt vettek, segítetteék munkájukkal az alkalmat, azoknak a munkáját megköszöntük.
 
3. Beszámoló hangzott el a börtönlátogatásról, ahol személyesen jelen lehettem. Mintegy 100 rabbal találkoztunk, akik igen súlyos bűncselekményt követtek el. sajnos, akik ide jutnak, azoknak nem egyszerű a kiút, a 90-95% nem is tud utána már normális életet folytatni. Ha valaki rossz bandába kerül, onnan nehéz kilépni, és egyre lejeb sűlyed az ember. ...
Kérdés, hogy mennyire egyszemélyű felelősek, akik ott vannak a fiatalkorúak börtönében és mennyire felelős a környezete.
 
4. Igei szolgálaton a napi Újszövetségi részt vettük, a Lukács 17:20-38-ból.
 
5. Programjaink a következők lesznek: Március 15. 10.30-tól. Vendég igehirdető Hegedűs Zsuzsanna lelkipásztor asszony, énekművész.
Március 28. vasárnap, virágvasárnap, az istentiszteletre 1 szál virágot hozzunk (aki tud).
 
Április 1. 18.00 Passióéneklés
 
Április 2. Nagypéntek, úrvacsoraosztásos istentisztelet de. 10.30- és 18.00-tól.
 
Április 4-5 (húsvét) úrvacsoraosztásos istentisztelet fél 11-től.
 
Április 11. vasárnap szavazás
 
Április 17. Kirándulás a Debreceni aquaparkba (részvételi díj a szokott módon és rendben, ha tele lesz a busz, akkor szeretnék kijönni 3500 Ft/fő áron. A kedvezmények az elmúlt évekhez hasonlóan.
 
A gyülekezeti családi tábort nem tudtuk megbeszélni, mert kevesen voltunk hozzá. Kérdésem, hogy milyen igény van rá? Aki szívesen jönne velünk, jelezze akár most egy válasz e-mail-ben. Mikor lenne jó?
 
A Vésztői népművészeti tábor július 11-18 között lesz, ahová idén is elmegyünk. Részbvételi díj: 30.000 Ft/fő. Kedvezmnény a tavalyi évekhez hasonlóan. Hittanosoknak 15.000 Ft, Hittanra és istentiszteletre járóknak 7.500 Ft a fizetendő összeg.
 
6. Megmutattuk a gyülekezetünk várható címerét, beszámoló hangzott el a jelképekről
 
A beszélgetés közben szendvicseket fogyasztottunk és teáztunk.

 

Erdélyi Napok 2010

 

Második alkalommal szerveztük meg gyülekezetünkben az Erdélyi Napok programsorozatot. Mind a négy napon (csütörtök-vasárnap) az igehirdetés szolgálatát Nagy Dániel ny. esperes-lelkipásztor végezte (erdélyi liturgia szerint), Józsa Judit kerámiaművész jött közénk, hogy munkáit bemutassa, Budai Ilona népdalénekes, előadóművésznő nótás estet tartott.

ferbuár 25. csütörtök 18 óra: Imaestre gyűlt össze a gyülekezet, Nagy Dániel Tiszteletes Úr vezetésével: Ima hazánkért! 30-an vettünk részt, fontosnak tartjuk az ima erejét, hogy az Úr adjon bölcsességet, e Haza vezetőinek! Rövid igehirdetés után imádság következett, mikor mindenki szabadon elmondhatta gondolatát, kötetlenül lehetett imádkozni. Beszélgetéssel végeztük az estét!

 

február 26. péntek 18. óra: Miután hallottuk miként szólt az ige a Királyok Könyvéből. Kis szünet után hallhattuk Józsa Judit kerámiaművészt saját műveiről beszélni. Nagy örömünkre a Művésznő szobrairól megjelent könyvekkel is megörvendeztetett bennünket, melyekből vásárolni is lehetett. Nagy volt az érdeklődés, de a nap fénypontja még csak ezután következett: Józsa Judit egy új tárlat megnyitásán munkálkodik, melyre az idén kerül sor, és e tárlat megtekintésére meghívta a gyülekezetet is, mely meghívást örömmel vesszük. Abban a nagy élményben részesültünk, hogy maga a művésznő vezeti át a gyülekezetet a  tárlaton, és beszél majd az elkészült szobrokról, mely a Magyarok Nagyasszonyai címet kapja! Nagyon köszönjük! Az est még nem zárult le, hiszen ezután kövezkezett a közös vacsora, jó, meleg teával, és kedves beszélgetéssel fűszerezve.

 

ferbuár 27. szombat 16. óra: Nagy Dániel Tiszteletes Úr szolgálata után Budai Ilona népdalénekesnő vette át a szót, aki nem egyedül érkezett közénk, hanem vendéggel! Kedves tanítványát, Kis Lászlót magával hozta, aki az éneklésben besegített. Igen forró lett a hangulat, mikor a jól ismert erdélyi népdalok felcsendültek.  Minden éneklés után jöhetett egy ráadás MESE. Mint a kisgyermekek úgy vártuk már az éredekes meséket, hiszen a vésztői táborban már hallhattuk a gyerekekkel, milyen érdekes egy-egy elmondott mese. Nagyon szépen köszönjük a Művésznőnek a felejthetetlen estét, és megígérjük, hogy jövőre visszavárjuk!

De az este még nem zárult le itt, hiszen csak most kezdődőtt el a mindenki számára várt népdalos est: vendégünk volt a pécsi operaház tagja, aki egy "nyenyerét" (tekerőlant) is hozott magával: mindenki elmondhatta kedves énekét, együtt elénekeltük. Aki pedig nem ismerte eddig, mi is a "vinettás "kenyér, most megkóstolhatta, mert Károly Irénke olyan finoman készítette el, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, de nem csak ez után, hanem a zakuszkás kenyér után is, és főleg a finom stefánia-szelet után is, melyet a Gondnok-asszonyunk készített. Miközben bent nótáztunk, kint főtt már bográcsban a vasárnapi "csorba"...

 

február 28. vasárnap. 10:30 : Úrvacsora-osztásos istentisztelet: Nagy Dániel Tiszteletes Úr vezetésével az erdélyi liturgia szerint történt vasárnap. Nemes Csaba, a budapesti erdélyi gyülekezet lelkésze ágendázott, mely után mintegy 100-an részesülhettünk az úrvacsora sákramentumában. Istentisztelet után minden kedves résztvevőt mehívtunk egy finom "csorba" (savanykás zöldségleves hússal) levesre, és megkínáltuk egy általunk sütött otthoni süteménnyel. Közben pedig jót lehetett beszélgetni, és senki sem felejtkezett meg ebéd közben tombolát vásárolni, reménykedve a nagy "maci" nyereményben: puha, bársonyos, fehér és mosolygó maci kaccsintott ránk a "fődíj - én vagyok" címmel.  Ebéd után koncertet adott a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, mely szolgálatot nagyon köszönjük!  Koncert után jöhetett a tombola: mindenki ajándékkal mehetett haza. 

Reménykedünk abban, és Isten segítéségt kérjük, hogy jövőre is meg tudjuk szervezni e rendezvénysorozatot.

 

 

Piskolti  Testvér-gyülekezeti találkozó

Szombaton reggel a megbeszélt időben gyülekezetünk, egy kis késéssel indultunk.
 
Először Egerben a Szépasszony völgyben álltunk meg a Sike pincészetnél, ahol a helyi pincét nézhettük meg, majd a hordókban érlelt borkülönlegességeket kóstoltuk. Jól éreztük magunkat.
 
Utunkat ezután egyenesen Piskoltnak tartott. A határon mindenkit leellenőríztek, majd haladtunk tovább. Nagy szeretettel vártak mindnyájunkat. A mi időnk szerint negyed 5-kor értünk a testvérgyülekezetünkhöz, majd 5 órakor kezdődött az istentisztelet. A helyi IKE-sek (Ifjúsági Keresztyén Egyseület) 14 fővel szolgáltak és a mi énekkarunk, versmondóink.
 
Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben vaddisznó húsalapból gulyás készült, majd kaláccsal kínálgattak bennünket. A lényeg viszont  nóta, a zene volt. Népdal, nóta, tánc okozta a hangulatot. Talán 3 óra lehetett, mikor mindenki nyugovóra térhetett volna, de a családoknál a terített asztal várt legtöbbünket... Minden nagyon finom és jó volt.
 
Vasárnap "hajnali" 10 órakor kezdődött az istentisztelet. Itt az énekarunk, a versmondóink és a Piskolti gyülekezet énekkarával való közös szolgálat is napirenden volt. Családoknál ebédeltünk, majd 3 óra helyett 4 órakor volt az indulásunk haza. Minden szép rendben folyt. Sokak a könnyeikkel küszködve tudtak búcsút venni.
 
Este 8 órára értünk haza erőben, egészségben.
 
Öröm volt velük találkozni. kb. 615 református van a faluban, ebből közel 200-an voltunk istentiszteleten. Sok lelki élménnyel gazdagodtunk, jó volt találkozni, szeretetközösségben lenni.
 
Küldtek egy kis zöldséget, amit az erdélyi napok alkalmával tudunk megkóstolni.

 

Ökumenikus Imahét

Január 17-24.

Minden évben megtartjuk a Józsefvárosi Ökumené keretén belül az Ökumenikus imahetet. Ezeken a napokon hétvégén 1600, hétközben 1800 órai kezdettel tartjuk az alkalmakat. Minden nap más és más gyülekezet templomában, a nem helybeli lelkipásztor, plébános szolgálatával. Templomunkban hétfőn és csütörtökön került sor az ökumenikus alkalomra.

Január 17. és 24. között tartják a nemzetközi imahetet a keresztények egységéért. Lukács evangéliumának "Ti tanúi vagytok ezeknek" (Lk 24,48) mondata ihlette az idei imanyolcad témáját. Keresztségünk által egy test tagjai vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy szeretetközösségben éljünk. Isten Jézusban egymás testvéreivé tett minket, erről kell tanúskodnunk. A keresztyén egység előmozdításának legjobb módja, ha széthúzás nélkül hirdetjük Krisztust.

Templomunkban 1.nap szólt az Ige. Téma: Tanúságtétel az élet ünneplésével

Szolgált Kiss Emil baptista lelkipásztor. 65-ön vettünk részt az alkalmon.

Textus:Mit keresitek az élôt a halottak között?”(Lk 24,5)1Móz/Ter 1,26-31 „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott igen jó.”Zsolt 104,1-24 „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!”1Kor 15,12-20 „Hiszen ha nincs a halottak feltámadása,akkor Krisztus sem támadt fel” Lk 24,1-5 „Mit keresitek a holtak között az élôt?"

Templomunkban 5. nap is volt szolgálat. Téma: Tanúságtétel a szenvedésben: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsôségébe?” (Lk24,26) Kovács Dávid Emil tiszteletes úr köszöntötte a közel 70 egybegyültet. Igét Gulácsiné Fabulya Hilda hirdette. Gyülekezetünkből többen is szolgáltak, igét olvastak fel, imádkoztak; Murnyák Lászlóné gondnokasszonyunk imádságával kezdtük el az alkalmat. A gyülekezet énekkarának köszönjük a szolgálatát.

Ézs/Iz 50,5-9 „Közel van, aki igazságot ad nekem,” -igét Vass Pál testvérünk olvasta fel.

Zsolt 124 „A mi segítségünk az Úr nevében van,” -igét Papp Gyuláné felolvasásában hallhattuk.

Róm 8,35-39 „sem magasság, sem mélység, sem semmiféle teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétôl, amely megjelent Jézus Krisztusban,”-igét Károly Norbert szolgálatában hallhattuk.

(Lk 24,25-27 )„Elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.”-Malek Magdolna olvasta fel.

Az ökumenikus imahetet a Horváth Mihály téri templomban zártuk.

Isten áldását kérjük további hasonló alkalmak szervezéséhez.

 

  Pótszilveszter

 2010. január 13. 1500 - 2100

Újból összegyültünk ünnepelni. Tavalyi hagyomány szerint idén is megtartottuk pótszilveszterünket. "Hagyományunk" szerint a Játék-Tár vezetésével csoportokat alakítottunk ki, és próbára tettük magunkat sok mindenben: táncoltunk seprűvel, székkel. Ilyen alkalmatosságokkal ki talál párt magának! Volt jelmezkészítés, verskiegészítés. Kipróbáltuk magunkat a kérdezz-felelek "kvízműsorban" is: Ki mit tud Magyarország földrajzáról, történelméről.. Jó volt barkóbázni, és nevetni együtt. A nyertes csapatnak külön gratuláltunk, és ezután mindenkit meghívtunk egy kis beszélgetésre. Az alkalmat pezsgőbontással zártuk.   

Mindenki nagyon jól érezte magát, és mindenkinek köszönjük. Örömmel voltunk együtt mintegy 20-an.  



Főoldal programok Szolgáltatás Elérhetőség Múlt Önéletrajz Erdélyi Napok Erdélyi Napok - feladatok

Honlapkészítés